Sokszor írtam már erről a témáról, mivel nagyon fontosnak tartom. Úgy gondolom, hogy egy jól működő cég alapja a megbízható és elkötelezett munkavállaló.
Egy 2020-ban készített statisztika összehasonlítja az európai országokat és azt, hogy átlagosan mennyi évet töltenek el az emberek egy munkahelyen. Az eredmény pedig összeségében nem valami fényes, sőt Magyarország még a középmezőnyben sincs.
A felmérés alapján a magyar munkavállalók átlagosan 8 évet töltenek el egy munkahelyen mielőtt váltanak.
Az országok közötti különbség egyébként nem nagy, 8-13 év közé tehető. Ennyi idő után már a legtöbb ember fejében megérik a munkaváltás gondolata.
Érdekesség, hogy Dél-Európában ritkábban cserélnek munkahelyet, mint az északi országokban. A ,,nyertes” meglepő módon Görögország (13) lett, majd Olaszország (13) és Portugália (12) foglal mér helyet a dobogón.
A karrierváltás oka legtöbb esetben a magasabb fizetés miatt történik. Ilyenkor azonban cégvezetőként érdemes meggondolni, hogy melyik a költségesebb, a fizetésemelés, illetve valamilyen más ösztönző módszer bevezetése, vagy az új munkaerő felkutatásának és betanításának anyagi vonzata.
Legutóbbi hozzászólások