Minden ember életében nagy mérföldkő, mikor először kap fizetést. A következő szint pedig, mikor az első, nagyobb jövedelem megérkezik. Cégvezetőként szerintem ez az a pont, amikor a vállalat működésénél már nem csak kiadás, hanem bevétel is van.
Most 3 híres milliárdosról lesz szó, és arról, hogy ők mire költötték az első nagyobb jövedelmüket.
Mark Cuban – Az amerikai Cápák (Shark Tank) híres befektetője
Fiatal korában sokkal alacsonyabb színvonalon élt, nagyon meg kellett gondolnia, hogy éppen mit vásárol. Albérletben is 5 másik barátjával lakott és közösen osztoztak a költségeken. Amint megkapta első munkáját az egyik dolog, amit megtett az az volt, hogy lecserélte régi, agyonhasznált törölközőjét egy luxus verzióra. Érdekes választás nem?
Bill Gates – A Microsoft alapítója
1979-ben egy Porsche 911-et vásárolt, elmondása szerint használtan. Szerintem sok férfi bakancslistáján egy ilyen vagy ehhez hasonló autó van. Gates pedig nem csak dísznek vette azt a járművet, hogy a garázsban porosodjon, ugyanis előszeretettel száguldott vele az utakon.
Serena Williams – világhírű teniszező
A híres sportoló első milliárd dollárját egy bankba tette és befizette egy bankszámlára. Hatalmas fizetése ellenére odafigyel, hogy mire költ. Elmondása szerint pedig neki a tenisz sem a pénzről szól, sokkal inkább arról, hogy mennyire élvezi a sportot és szeret játszani.
Te mire költötted az első nagyobb bevételed? Mi úgy gondoljuk a befektetés sosem rossz választás, pláne akkor nem, ha az a saját jövődet támogatja. Nézd meg jelenleg elérhető szolgáltatásainkat (osztalék optimalizáló csomag, exkluzív egészségvédelmi csomag, nyugdíj csomag).
Legutóbbi hozzászólások