Meglepő jelenség történt egy vállalkozás életében. Hol? Hát természetesen Amerikában. A Better.com ingatlanos cég vezérigazgatója Zoom (videóhívásra alkalmas program) megbeszélést hívott össze, ahol összesen 900 embernek kellett megjelennie.

Vishal Garg azzal kezdte a mondanivalóját, hogy nincsenek jó hírei, majd ezek után minden előzmény nélkül kirúgta mind a 900 (bizony!) résztvevőt.

,,Ha részt veszel ebben a hívásban, akkor szerencsétlenségedre azoknak a csoportjához tartozol, akiket elbocsátunk. A szerződésedet azonnali hatállyal felbontjuk…”

 

Hűha. Azért így karácsony előtt ez nem volt valami nemes gesztus…

Garg az alkalmazottak 9%-át bocsátotta el egy pillanat alatt. Döntését azzal indokolta, hogy a vállalat piacképessége, hatékonysága és produktivitása jelentősen csökkent az utóbbi időben. Hozzátette, hogy szerinte a dolgozók, terméketlenek és nem dolgoznak eleget, csupán 2 órát naponta.

,, Karrierem során másodszor fordul elő, hogy akaratom ellenére ezt kell tennem. Első alkalommal sírtam”. Vishal Garg

 

Azonban nem ez volt az első eset, amikor Garg az alkalmazottakat minősítette nem túl szép szavakkal.

,,Olyan lassúak vagytok, mint egy csapat ostoba delfin. Hagyjátok, hagyjátok ezt abba most, szégyent hoztok rám!”

 

Bármi is volt az igazság, az év ezen szakaszában senkinek sem esik túl jól egy elbocsátás. Úgy gondolom vezetőnek lenni az egyik legnehezebb feladat. Egy vállalat irányítása nem olyan dolog, amire mindenki képes lenne, viszont bárki előtt ott áll a lehetőség, hogy fejlődjön, illetve hogy kedves legyen az emberekkel.