Már korábban is írtam a négynapos munkahétről és annak előnyeiről. Számos tapasztalat és kutatás ugyanis igazolta hatékonyságát és pozitív befolyását, aminek következtében már számos külföldi cég bevezette. Azt kell mondani, hogy itthon erre nincs túl sok példa, most mégis arról értesültünk, hogy a Libri-Bookline Zrt. október 1-től kezdeményezte a rövidített munkahetet.
A könyvkereskedelemmel foglalkozó cég döntése sem örökre szól, az új intézkedést kipróbálására kezdetnek egy öthónapos tesztidőszakot vezetett be. Az intézkedés nem érint mindenkit, a 650 alkalmazottból csupán 130-140 irodai dolgozó számára lesz ez változás. Ők tehát a 40 óra helyett 34 órát fognak dolgozni egy héten, igen ez nem 8 órával kevesebb. A Libri ugyanis azt is elhatározta, hogy a napi 8 óra helyett 8 és fél óra lesz a munkaidő, úgy gondolták ez még elfogadható lehet a családosok számára is. A jó hír, hogy a fizetéseket ezzel a lépéssel nem csökkentették.
Én nagyon kíváncsi leszek a tapasztalatokra és arra, hogy milyen hatással lesz ez a cég életére, úgyhogy remélem hamarosan lesznek olyan visszajelzések, amelyekről majd én is beszámolhatok.
Legutóbbi hozzászólások