Az év ezen szakaszában az emberek két táborra oszlanak, az első csoport a…

„hagyjál már a karácsonnyal, hol van az még”.

 

A másik kategória pedig az…

„alig várom és már mindent feldíszitek november elsején” típusú emberekből áll.

 

Bármelyik csoportba is tartozol, cégvezetőként ilyenkor már el kell kezdeni gondolkodni a céges karácsonyi bulin, de ami még ennél is fontosabb a dolgozók karácsonyi ajándékán. Mert nehéz olyan megoldást kitalálni, aminek az alkalmazottak is örülnek, ráadásul megbecsülve érzik magukat tőle, de a főnök pénztárcája sem ürül ki tőle teljesen…Egy elég meglepő történetet hoztam el ma ezzel kapcsolatban.

Egy amerikai ingatlancég nagyon bőkezű ajándékot adott pár évvel ezelőtt, karácsony alkalmából 10 millió dollárt osztottak szét a dolgozók között. A borítékokba különböző összegeket rejtettek el, amit az alapján határoztak meg, hogy ki milyen régóta járul hozzá a bevételekhez.

Több, mint 14 év alatt összegyűjtött profitot osztottak szét aznap, a karácsonyi céges vacsorán. Képzelhetitek milyen nagy volt a meglepetés! A legnagyobb bónuszt egy szerelő kapta, aki már 39 éve dolgozott a cégnél, Ő 270 ezer dollárt, átszámítva több, mint 80 millió forint ütötte a markát. Ennél még a cég elnöke is kevesebbet kapott, hűha!

A legkisebb összeget egy olyan dolgozó kapta, aki a buli hetének hétfőjén kezdett, Ő 100 dollárt (kb. 30 ezer forintot) kapott. Az átlagos jutalék, amit a boríték rejtett egyébként 50 ezer dollárt volt, azaz 15 millió forint. Még azért az se lehetet olyan rossz…
Ekkora mértékű bónusz azért került kiosztásra, mert a vállalat elérte 2005-ös célját, ami az volt, hogy összesen 20 millió négyzetláb (1,85 millió négyzetméter) területnek megfelelő mennyiségű irodát fejlesszenek.

MIT NYERT EZZEL A VÁLLALAT?

 

Nos, az biztos, hogy az összes alkalmazott elismerését és hűségét. Valamint akkora ereje volt ennek az eseménynek, hogy az egész világon híre ment. Olyan mértékű reklám értéket adott ez a cégnek, hogy a bevételek azonnal növekedésnek indultak… Úgy tűnik, néha tényleg megéri befektetni az emberekbe is.