Cégvezetőként nem sokszor adódik olyan alkalom, amikor el kell készíteni egy prezentációt. Azonban kisebb vállalkozás esetén vagy valamilyen nyilvánosan tartott beszédnél gyakran jól jöhet, ha mi magunk is el tudjuk készíteni a ppt-t.

Na de mire is kell odafigyelni? Összeszedtünk néhány alappontot, aminek segítségével könnyebb lesz elkészteni a prezit és az előadás minősége is jobb lesz majd!

Kinézet: Itt mindenre gondolunk, ami dizájn vagy grafikai elem. Sok ingyenes sablon elérhető már, nekünk csak az a dolgunk, hogy kiválasszuk a megfelelőt. Viszont semmiképp se használjunk sima fehér vagy más, egy színű hátteret… Továbbá elengedhetetlen egy minőségi előadáshoz az éles, jól megszerkesztett kép! Ez ugyanis színesítheti a diákat, a legtöbb ember pedig ezekre a vizuális elemekre jobban fog emlékezni, mint az olvasott szövegre.

Dia felépítése: Törekedj arra, hogy egy dián keresztül egy gondolatot fejts ki, semmi szükség arra, hogy több különböző témát próbáljunk meg összesűríteni egy helyre.

Szöveg mennyisége: Ne akarjunk mindent ráírni egy diára, nagyon fontos, hogy csak a lényeget, azaz a kulcsszavakat helyezzük el. Minden további dolgot, amit elszeretnénk mondani csak is szóban tegyük. Hiszen az a lényeges, hogy MI hogyan adjuk elő, nem az, hogy a néző, hogyan tudja leolvasni a szöveget. A helyes felosztás: kevés szöveg + sok kép.

Betűk mérete, stílusa: Az egyik legfontosabb a szöveg mennyisége mellett a dián szereplő betűk mérete. A prezentációt készítők gyakran elfelejtik, hogy a kész anyagot a nézők nem közelről, hanem sok esetben több méterről figyelik majd. Egy nagyobb terem esetén ez 5-15 méter is lehet. Az apró betűket pedig így nem fogják tudni elolvasni csakúgy, mint a nagyon cikóriás, különleges betűtípusokat sem. Ezért a ppt készítése közben mindig menünk hátra pár méterrel és vizsgáljuk meg onnan is a diákat!

Betűszín: Ügyeljünk arra, hogy olyan színeket használjunk, amik messziről sem fognak vibrálni, és amit ki lehet majd egyértelműen olvasni. Továbbá, törekedjünk a harmóniára, ne használjunk minden oldalon új színkombinációt!

Ne olvassuk a diákat előadás közben: Úgy gondolom ez az egyik leglényegesebb szabály. Teljesen élvezhetetlenné teheti az előadást, ha a közönség azt látja, hogy a prezentáló folyamatosan csak ismétli a dián elhangzottakat, vagy felolvassa azt. Ne csak arra törekedjünk, hogy ne olvassuk fel, hanem arra is, hogy ne mondjuk el ugyanazt, ami egyszer már le volt írva. Ehhez elengedhetetlen, hogy előtte begyakoroljuk a beszédedet. Már a ppt készítésénél is mérlegeljük mi az, amit ráírunk a diára és mi az, amit elmondunk majd a közönségnek szóban.

Figyeljünk a testbeszédedre: Amennyiben sikerül kivitelezni az előző pontot, tehát a jól megkomponált beszédet, akkor az is fontos, hogy fogjuk azt előadni. Számít a magabiztos fellépés, a szemkontaktus, a mimika. Próbáljunk meg viccelődni, persze ne minden áron, és ha lehetséges vonjuk be a közönséget. Azonban itt nagyon számít az, hogy milyen a hallgatóság. Ez elsőre biztosan nehéz lehet, de próbáljuk figyelni a reakciókat és ahhoz igazodjunk: örülnek, ha bevonjuk őket vagy nem? Legyünk mindig nagyon lelkesek (egy unott előadónál nincs rosszabb), felkészültek, a többi pedig menni fog!

Tudom, hogy a végén már nem csak egy jó prezentáció felépítéséről van szó, viszont én úgy gondolom, ha nincs jó előadó, akkor nincs jó ppt sem. A kettő együtt jár, lehet bármennyire szuperül elkészített az anyagunk, ha nem tudjuk jól elmondani.