Minden munkahelyen kialakulnak konfliktusok, a kérdés az, hogy érdemes-e ezekkel foglalkozni? Szükséges a munkahelyi kapcsolatok kialakulását támogatni vagy megoldódnak maguktól?

Véleményem szerint igen, fontos és kell is ezekkel foglalkozni. Azok az emberek, akik nagyobb egységben és harmóniában dolgoznak, jobb munkahelyi teljesítményt képesek nyújtani. Az is lényeges, hogy a dolgozók örömmel járjanak be, ez pedig könnyebben megvalósul, ha barátságok is kialakulnak.

A csapatépítés célja tehát, hogy javítsák a társadalmi kapcsolatokat, oldják a belső feszültséget, növeljék a dolgozók hatékonyságát, meghatározzák a csoporton belüli szerepköröket.

 

Nincs egy kifejezett program, feladat, ami biztosan segíteni fog. Mindig érdemes megvizsgálni, felmérni az adott körülményeket a vállalatnál és az alapján eldönteni, hogy mi lenne a legalkalmasabb.

Két fajta megoldás létezik a csapatépítők lebonyolítására…

 

Az egyik variáció az, hogy az emberek különböző játékokat oldanak meg együtt. Ezek során muszáj lesz összhangban dolgozni és kommunikálni egymással különben nem sikerül majd megoldani a feladatokat. Olyan csoportot is kialakíthattok, amelynek a tagjai nem hajlandóak beszélni egymással. A játékok miatt ugyanis kénytelenek lesznek majd egymással társalgásba elegyedni.

A másik opció pedig a közös programok szervezése. Fontos, hogy itt sem mindegy, milyen külső helyszínre mentek el. Itt nem feltétlen egy közös sörözésre kell gondolni (bár tény, hogy ott is lehet ismerkedni), hanem sokkal inkább pl. egy paintball mérkőzésre. Itt is csapatokban kell dolgozni, együttműködni, de teljesen más szituáció alakul ki. Sokkal másabb lesz, mintha az irodán belül maradtatok volna. Mivel rengeteg ember a másik oldalát mutatja meg a munkahelyen, mint amilyen valójában, ezért mindenképp érdemes ezt a verziót is figyelembe venni.

A következő blog posztban különböző csapatépítő játékokat, személyes kapcsolatok erősödését megcélzó program ötleteket hozok majd, ezért mindenképp megéri majd nyomon követni az ÖnnekIsJár blogposztokat.