Mindenki, köztük a sikeres vezérigazgatók is voltak fiatalok és tapasztalatlanok, hiszen a pályájuk elején nekik is mindent ugyanúgy meg kellett tanulni. Most 3+1 híres cég vezetője mondja el, hogy mit is tanácsolna ifjú önmagának!

1.Warren Buffet nevét már biztosan hallottad, hiszen ő a világ egyik legsikeresebb befektetője (96 milliárdos nettó vagyonnal) és a Berkshire Hathaway elnök-vezérigazgatója, Ő a következő sorokat üzente volna:

,,Olyan munkát keress, amely izgatottá tesz reggelente.”

Szerinte nagyon kevés azoknak az embereknek a száma, akik tényleg szeretik amit csinálnak, ez pedig rögtön látszik is az adott illetőn.

2. A következő sorokat a PepsiCo egykori vezérigazgatója, Indra Nooyi tanácsolta:

,,Vállald el a nehéz feladatokat, sokkal jobb ha kihívás elé állítjuk magunkat.”

Szerinte fontos, hogy ne elégedjünk meg a könnyű feladatokkal egy munkahelyen, sokkal jobb, ha olyan problémák megoldásán dolgozunk, amit más nehezen tudna megfejteni.

3. Marissa Mayer, a Yahoo korábbi vezérizgatója ezt mondaná fiatalkori önmagának:

,,Szokj hozzá a gondolathoz, hogy el fogod hagyni a komfortzónád.”

Hozzátette azt is, hogy ő is sokszor csinált valami olyat, amire nem állt teljesen készen, ez azonban meghozta neki a kellő fejlődést.

+1 Az utolsó mondatok, amiket leírok pedig Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs pénzügyi vállalat egykori elnök-vezérigazgatójától származnak. Szerintem ez egy nagyon lényeges üzenet a mai világban, amelyet mindenkinek érdemes lenne észben tartania, attól függetlenül, hogy pályája elején van végén van.

,,Elsősorban mindenkinek a munkájára kell koncentrálnia. De a munka nem cél, hanem a cél eléréséhez szükséges eszköz. Tartozunk magunknak azzal, hogy nyitunk a szélesebb érdeklődési körök felé is. Fontos, hogy legyen hobbink, utazzunk, készségeket fejlesszünk, olvassunk. Olyan emberek legyünk, akikkel öröm egy vacsora alkalmával beszélgetni.”

Ön szerint melyik tanács volt a leghasznosabb?